Zsír: Aranykor

(A Maradék a pulinak c. kötet záróakkordja)



Emlékeim szerint így zajlott le a legjobb időszakban egy PIF-gyűlés. A legfontosabb visszatérő motívumokat, kötelező kliséket és régi, ’90-es évek legelejei történeteket raktam bele, néha van csak egy kis egybemosódás. Ez nem egy Best of PIF azért, hiszen az aktuális történések száma nagyon sok volt. (A szerintem legjobb elszólásokból viszont van egy csomó.) A hangulat teljesen és hitelesen ilyen volt mindig, szinte egy kitalált sor sincsen benne. Fel lehet ezt az egészet fogni egy memóriatesztnek, vagy nosztalgiázásnak egy zseniális csoport felett, vagy csak úgy, hogy legalább voltak sztorik...

Szereplők:

Csigássy: Sovány, csontos arcú, talpig feketében. Depresszióra hajlamos, de bizonyos történeteken nagyokat tud röhögni. A legtöbbet ő beszél, nagyon kemény és jó történetei vannak, mindig slusszpoénnal. Nagyon jól fejezi ki magát, a nyers és a választékos beszédet egyénien ötvözi. Az apja katonatiszt és szinte teljesen szótlan. Csiga a köszönésen kívül nagyon keveset kommunikál a szüleivel. Veszprémből, majd Nagytarcsáról jöttek fel Pestre.

Karesz: A házigazda. Húsos és puha testű, feszülős ruhákat visel, szőke hajú. Teljesen szexközpontú a gondolkodása, emellett sokat fingik. Már-már abszurd történeteit a többiek is felidézik. Amiket mond, azokon nagyot lehet röhögni, de sokszor egyszerre akar mindent elmondani, ezért dadog. Hangosan beszél, néha idegen szavakkal, amelyeknek nem mindig tudja a jelentését. Nagyon rossz a viszonya a szüleivel, viszont a status quót fenn kell tartania – (ekkor) még eltartják.

Simánszky: Pólóban, farmerben és jó húsban van ő is. Kivételesen jó humora van. Sokat parodizál, de mindig rövid ideig beszél – gyakran. Kevés története van, viszont ha rá és viszonyaira terelődik a szó, nem nagyon nyilatkozik. Részegen indulatos és melankolikus. A bátyjával lakik együtt, az agresszív, alkoholista szülők szétválása után. Gyűlöli a keresztény (katolikus) vallást, amit mindenki más is a PIF-ben, de ő beszél róla a legtöbbet.

Öreg: Magas, olyan sovány, mint egy vasúti sín. Kaszáspóknak (Kaszának) is becézik. Kevésbeszédű, gyomorfekélyre hajlamos típus. Nagyon jóindulatú. Ritkán mond valamit, de akkor az „eres”, és mindenki oda is figyel. Magáról csak keveset, nagyon nagy unszolásra nyilatkozik. Szereti a zenét és a hangszereket. A pedagógus szülők, akikkel szemben szótlan-engedelmes, terror alatt tartják.

Leves: Kis termetű, nagyon akkurátusan van öltözve. Gyengén látó, viszont abszolút hallása van. Nagyon ért a zenéléshez. 10 évig zongorázott. Lassan, elnyújtottan beszél, amin sokat röhögnek. Sokat röhög ő is, de érzelmeket nem árul el. Ha megszólal, azt végigmondja, de amit mond, az legtöbbször elvész a hangzavarban.

Zsír: Egy évvel fiatalabb, később is került a PIF-be. Műveket (ekkor) még nem ír, de elég sokat beszél. Igyekszik élvezhetően előadni a történeteit, amelyeknek általában sikerük is van. Akadály nélkül beléphetett az együtt töltött idők alapján, sikerült fel is oldódnia – teljes jogú tag. Sovány, szemüveges.


Senkinek sincs csaja, és nagyon vágynak rá. Ez az alaphangulat. Minden téma, saját versek és prózák is előfordulnak, ezért alakultak eredetileg. Színhely: Karesz lakása a ’90-es évek elején. Schimánszky és Csigássy dulakodnak, a többiek röhögnek, párnák széthajigálva.


S: – Jól van, hányjál le, fejelj belém, kérjél tőlem szaltót...
Cs: – Maga újfent kaszkadőr!
S: – Maga pedig agresszor! Áá! Despota!
Cs: – Maga puttázott? Ne legyen Rácz Bandó, ne tagadja le.
K: (ő volt) – Kérem, a hely szelleme!
Cs: – Te, tudod, mi vagy? Egy nagy fasz és egy segg együtt!
K: – Köszönöm, ez teljesen megtisztelő! A célom ezeket teljesen kihasználni!
Cs: – Emlékeznek, PIF, amikor meséltem maguknak arról a csajról, akivel Nagytarcsán elmentem gyümölcsöt lopni? Na, ez volt az, hogy közben véletlenül fingtam egyet, és befostam. Most találkoztunk újra... Öregem, nem hazudok. Ekkora csöcsei voltak (mutatja), egy pólóban volt, meg egy miniszoknyában.
K: – És megbaszta?
Cs: – Hülye. Épp a manójához ment.
S: – És felemlítette neki a kis intermezzót?
Cs: – Milyen intermezzót?
S: – A gyümölcslopást.
Cs: – Áá... Már biztos nem emlékszik rá. Olyan tyúkeszű ez is, mint az összes jó csaj. Tóth Zsuzsinak hívják egyébként. Tudod, Zsír, a Tetének a nővére.
Zs: – Tudom, persze.
Cs: – De most elhívott, hogy menjünk el egy hajókirándulásra, Szentendrére.
K: – Áá! Dzsigoló!
Cs: – Nem vagyok dzsigoló. Semmi esélyem, higgyék el, mukija van. Egyébként most már végleg beletörődtem a helyzetembe.
S: – Én a Bőrdzsekivel találkoztam. (matektanárnő a gimnáziumban)
Cs: – A rohadék! És én vagyok a dzsigoló!
K: – Bazmeg, a legcukibb! Habostorta!
Zs: – És a cseresznye a habon pedig a papucsból kilógó lábujjai!
K: – Júúj! Teljesen kismama! Te, Zsír, egyébként teljesen erotomán vagy!
Zs: – Karesz, bazmeg, nem konkurálhatok a te libidóddal! Egyébként, bármit is mondtok, nincsen nekem előrébbvaló a harisnyás női lábfejnél!
Cs: – Na és a cici? (az i-t kicsit e-sen ejti)
Zs: – Kommersz.
Cs: – Tudod, mi a kommersz? Az a szó, hogy kommersz.
K: – Na, akkor onnan, hogy Simánszky találkozott a Bőrdzsekivel...
Zs: – Almát rágcsált?
Ö: – Nekem sohasem tetszett a Bőrdzseki.
S: – Jól van, Öregem, csak azért, hogy megint mást mondj, mint mindenki.
K: – Újabb zacskós megjegyzés!
Ö: – Nem... De... Szóval... semmi különös nem volt benne.
K: – Jól van, hagyjuk rá. Én bazmeg falhoz nyomnám!
Cs: – Hú, apám... Kedvem lenne megmarkolni a picsáját, hogy „azt a rohadt anyádat!”.
S: – (gúnyosan) Igen. Hú, apám. Apuci!
K: – Kesapa!
Cs: – Mi van, Kesapa? Hol lesz Színes Géza? Ér utcaiak?
Zs: – Ez a „Csutak a mikrofon előtt”?
S: – Igen, Zsír, de ha nem mondtuk el százszor...
Zs: – Jó’ van, bazmeg... Könyvben másképp van.
Cs: – Hidd el a Zsírnak, a Zsír általános műveltsége, apám... Én elhiszem, hogy olvasta.
S: – (nagyon gúnyosan) Igen, az tényleg nagy, én viszont kurva jó fej vagyok. A társaság központja vagyok. Ha sört iszom, még nagyobb arc vagyok.
K: – Te, nem a Bőrdzsekiről akartál beszélni?
S: – Hát, nézd...
Cs: – Na, halljuk már! (zaj) Kuss legyen már, bazmeg! Mondd már!
S: – Semmi különleges. („Jaaaj!”) Találkoztam vele, nem evett almát, kurva rendes volt... Kérdezte, kivel mi van. Én kérdeztem, hogy az iskolában mi van... Szóval, végül is nem beszéltünk semmi különösről, csak nagyon jó volt. Teljesen kislányos egyébként, semmi tanáros nincsen benne.
K: – És kacér.
Zs: – Az biztos.
Cs: – Nem terhes?
S: – Hülye, van már két gyereke.
Zs: – Na és. Szülőautomata.
S: – De két gyerek után milyen sovány!
K: – Az biztos! Nem úgy, mint a sok rohadt, magyar pacalon hízott... keltészta! Teljesen aszexuálisak lesznek a nők, ha már révbe értek!
Cs: – Családanyák.
S: – Nem teljesen. Van egy olyan, hogy második virágzás, mikor már látják, hogy öregszenek, akkor újra összekapják magukat, meg kifestik az arcukat... Mondjuk én azt útálom. De akkor újra jól néznek ki!
Cs: – „...enjoy the silence!”
Zs: – Mi ez, Depeche Mode?
Cs: – Aha.
S: – Jól van, bazmeg, olyan hangok, mint amikor a számítógépes játékokban kilövöd a bázist.
Cs: – Szerintem kurva jó. Nekem tetszik. Nem tudjátok, lesz-e valami jó kis szexfilm az RTL-en?
Ö: – Laposodik a hangulat.
K: – Kéne egy csaj!
Cs: – Így van, bazmeg, de mivel nincsen csajom, nézem, hogy mások hogy basznak! Ennyi öröm jut egy magamfajtának!
S: – És éjszaka után megint cserélhetik a lepedőt.
Cs: – Nem, én kiverem közben.
S: – Az magánál mindegy!
Zs: – Nekem még soha nem volt éjszaka!
Cs: – Álomban sokkal jobb, mint az életben... Nem kell semmire se odafigyelni, csak élvez az ember.
Zs: – Csak ha kettévágja.
Cs: – Júj, az kurva régen volt. Szerencsére azóta nem álmodtam ilyet!
Ö: – Azért, ha belegondolunk, hogy irodalmi szervezetként alakultunk, programmal, menetrenddel, szimbolista művek hatására... Most meg teljesen szexorientált az egész, meg „süssünk görhönyt”.
K: – Egyáltalán nem a szimbolisták hatására. Egyébként engem nem zavar a szexorientáció.
Zs: – Én útálom a szimbolistákat.
S: – Nem, most is ugyanolyan, régen is voltak párnacsaták, akadályverseny a szobában, most is, csak... kurva kevés a mű.
Cs: – Hát, kérem, ez a hétköznapokba való elszürkülés. A kisembert lekötik a napi gondok.
S: – Ez nem mentség... Ne mondja... Hiába csücsörít!
Cs: – Hagyom az ifjabb nemzedéket érvényesülni!
S: – Áá! Zsiri!
Cs: – Ússzatok csak, halacskáim. Egyébként is, az embert nap mint nap érik a megaláztatások. Álltam a harminckettes megállójában, és jött egy csomó fritz. Zuhogott az eső, ők odajöttek, ilyen batár nagy állatok voltak, azt hittem, kérdezni akarnak valamit, erre az egyik tiszta erőből beleugrott egy pocsolyába, úgy, hogy tetőtől talpig saras lettem. Ezek után továbbmentek, a csajok pedig vihogtak.
Ö: – És maga?
Cs: – Mi a faszt csinálhattam? Álltam, teljesen megkövülve. Aztán otthon elkezdtem bömbölni.
S: – És a csajok kiröhögték?
Cs: – Ja. A mocskos náci ribancok.
Zs: – Ez tényleg megalázó. Nekem ilyen még nem is volt.
Cs: – Várjál csak, bassza meg, van még egy. Úgy látszik, mintha lenne a nyakamban egy tábla, hogy „BALEK”, tessék, ezt lehet szopatni, ezzel ki lehet baszni. Állok a Sugárban, és egyszer csak odajön egy teljesen gnóm, ferde fejű alak, épp hogy nem folyt a nyála...
K: – Férfi volt vagy nő?
Cs: – Nő, épp ez benne a pláne. Elkezdett gagyogni meg óbégatni valamit, és rázta a fasz fejét, én meg mondom neki, hogy „Ezt neked, te rohadék! Tűnjél el innen!”. Nem ment el, és erre én kezdtem el menekülni; azt hittem, leráztam, válogatni kezdtem a polcokról, erre valaki hátulról lekapja a fejemről a sapkát. Megfordulok, hát ez a fogyatékos az, „Itt vagyok, szivi!” – mondta, és így összegabalyodott a keze, meg a fejét is már teljesen idióta módon tartotta; ekkor rájöttem, hogy a sapkámra bukik. Kimenekültem a Sugárból.
Zs: – Magában tényleg van valami... Legalábbis, ami az értelmi fogyatékosokat vonzza.
K: – Abszolút... Science fiction.
Cs: – Kérem, én rettegek. Teljesen, ez a huszadik századi kiszolgáltatottság.
S: – De a maga nővére nem is száll fel a harminckettesre.
Cs: – Az én alkoholista, szakadt pofájú nővéremet a pasasa fuvarozza kék sportmercin. Egyébként ez igaz, ő elvből nem száll fel arra a járatra. Egyébként, képzeljék, rájöttem, hogy a nővéremnek teljesen tegnapiborsófőzelék-szagú lába van. Áll az egész lakásban, ha leveszi a cipőjét.
Zs: – Azért a maga savas kémhatású cipője sem semmi.
Cs: – Az a Csodálatos, szép cipő. Igen, az fél méterről savas kémhatást áraszt.
K: – Zsír! Porállapot!
Ö: – Mi az a porállapot?
Zs: – Múltkor, amikor tüdőszűrésen voltam, és előtte valamivel kivertem a tökömet, és nem jól mostam le, és amikor a szűrőnél le kellett vetkőzni, akkor a hasamon egy pici ott volt porrá száradva. Ilyesmi egyébként Karesz barátommal is előfordult, ezért kacsintunk most így össze.
Ö: – Karesz, azért a maga húga nem olyan, mint a Csiga nővére.
S: – Igen, és már csontosodik, bőrösödik, pöndörödik, göndörödik.
K: – Jól van, forgasd meg, bazmeg. Egyébként ugyanolyan alattomos. Sőt, kifejezetten kártékony. De nem lehet mit csinálni, a szüleim is faszok.
Cs: – Emlékeztek, PIF, amikor a Karesz muterja minden régi PIF-gyűlésen beállított egy nagy tányér gőzölgő, húsos melegszendviccsel?
K: – Bazmeg, de kurva jó volt! Hát igen, akkor maguk még vendégek voltak. Arra kellett volna elhívni a Csérit.
S: – A Csérit? Hülye vagy?
K: – Nem meggezemicézni, te butus! Megkínálni húsos melegszendviccsel!
S: – Csattogna a szájával.
Cs: – Akkor beletömni: Nesze, egyé’! E!... Emlékeznek, amikor fölhívtam a Csérit, hogy „jó napot kívánok, itt Csigássy Géza, a vegetáriánus klub elnöke beszél”?
Zs: – És, mit mondott?
Cs: – Nem tudom, leraktam a kagylót.
S: – Maga... maga gátlásos.
Cs: – Igen, ezt nem tagadom.
S: – Haha. Mondhattuk volna, hogy „egy rendkívüli gyűlést tartunk”, és hogy „van egy jó hírünk az ön számára: friss kolbász érkezett”.
K: – Hahaha. Ez kurva jó, bazmeg. Én egyébként kiegészítem a vegetáriánusokat, ugyanis nem eszem növényt.
Zs: – Tényleg, nem sütünk görhönyt?
Többen: – Ez az! Süssünk görhönyt! Süssünk görhönyt!
S: – Tócsit.
K: – Jó, hát nem tudom, van-e elég krumpli!
Cs: – Akkor majd hozunk! Gyerünk!
K: – (parodisztikusan) „Jól van, srácok. Most pedig egy olyan bulit csapunk...”
Cs: – Zsír! Most jutott eszembe! El tudod képzelni azt, amikor Sinci átkulcsolja a két lábát Varga Gábor hátán, és tapsol a lábfejével?
Zs: – ÁÁÁÁÁ!
(konyha, előkészületek nagy dérrel-dúrral)
K: (Zsírhoz, mutatja a krumplireszelő különböző oldalait) – Ez szerintem a jó oldal, de ez az általánosan elfogadott PIF-oldal.
Zs: – Jó.
Cs: (ugrál, kiabál) FUTRINKA! PIRX KAPITÁNY! SZÍNES GÉZA! HETVENES ÉVEK!
S: – SEGGES BUSZ! De kurva jó volt! És akkor még az Erzsébet királyné útján ilyen régi-fajta villamos járt, aminek be lehetett húzni az ajtaját. Bözse villamos.
Zs: – De néznék most egy jó kis nyolcvanas évek eleji reklámot!
Mindenki: – „Hova menjek, ha nem nyílik a zár...” „Az üzletházban, Óbudán, a CENTRUM FLÓRIÁN...” „Semmi kétség, a RÁVISZ a segítség!” „Egyszerű volt, Erzsi néni? Igen, nagyon egyszerű volt!”, és meghajolt, mikor bekötötte a gázt... „Nemzetközi hetek a Centrumban! Dober den vizslájá!...” „Ez mind-mind Pécsi kesztyű!” Volt olyan is, hogy Pécsi bőrkabát!
Cs: – És arra emlékeznek, hogy „Április 4! Kedves ünnepünk!”?
Zs: – „Fegyverünk az egység, mi nem hajlunk sosem... Akár a tölgy, mely patak partján büszkén áll, mi nem hajlunk sosem!”
S: – „Balatonnál, sej, de jó, úszik már a nyaraló... Hollárá tirijja hollárá huhu!”
Ö: – Kurva nagy mázli, hogy ebből nekünk még jutott valami.
K: – Na, akkor osszuk fel a munkát. Simánszky, maga hámoz, Zsír reszel, akkor Csiga, ti elmentek alapanyagért?
Cs: – Ja. Öreg, elmegyünk?
K: – Jó, hát akkor infrastrukturálisan minden rendben van. (orrhangon ’50-es évekbeli riportert utánoz) És a hármas számú gyáregységben is megindul a munka! Ide is lépek Zsír elvtárshoz, aki már régi, megbízható szakembere a gyárnak. Megkérdezném, hogy érzi magát, hogy itt is beindulhatott a termelés, az építő munka.
Zs: – Nagyon jól. Úgy hiszem, megtalálom a számításomat.
Cs: – „Hát elvtárs! Hát nem emlékszik? Hát együtt voltunk a keszonban! Mi, régi keszonosok, ne ismernénk egymást?”
Zs: – Karesz! Nem megy ezzel a reszelővel. Mutasd már meg a csíziót!
K: – Elvtársam. Megfogod, erőteljes, körkörös mozdulatokkal, de óvatosan.
Zs: – Köszönöm, elvtárs. Úgy érzem, most már tudom.
Cs: – Simánszky, ki volt az a büdös, pajeszos ribanc a C-seknél, akiért maga epekedett?
S: – Az nem volt büdös, az egy nagyon jó csaj volt. Az a kis bajusz pedig erotikus volt. Giri-giri. Adrienn-nek hívták egyébként.
K: – Dzsigoló volt az a perszóna.
S: – Dzsigoló, de kurva jó csaj!
Ö: – És emlékezzenek csak! Az ablakban álltak a párok, egy összeszokott, régi pár, a másik, a harmadik ablaknál pedig Simánszky Jenő és Adrienn idilli beszélgetése. És még valami: a matekórákon az E-sek végig E-s poénokon röhögtek, a C-s csajok pedig a C-sekén. Kivéve Simánszky kartárs poénjait, ahol a C-s csajok mindig röhögtek.
S: – Kérem, ehhez nincs mit hozzátennem.
K: – A Bőrdzseki is a C-seket szerette. A szerenádnál is nekik hagyta a kókuszos sütit, őrájuk készült jobban.
Ö: – Hát igen. A krém osztály.
Zs: – Áá! Az ujjam! (a krumplireszelő felvágta)
K: – Ez most már mindig így van. A vért is bele kell sütni a görhönybe. Ez egy ilyen Déva vára, ez a görhöny.
Zs: – Nem hívjuk fel a Bőrdzsekit? Meg a Csipát?
Cs: – Basszuk meg őket!
K: – Kérem, nem hinném, hogy ez a terv ma éppen realizálható lenne.
Cs: – Tényleg, Karesz, a maga húga ilyenkor mindent hall?
K: – Természetesen. Undorodik is tőlem, mondjuk ez kölcsönös.
Cs: – Át fogunk alakulni szexklubbá.
K: – Hahaha! Ajtókat be, redőnyöket lehúzni, vetítővásznakat felhúzni, pajzán plakátokat felragasztani, videót be.
Cs: – Hogy is van az, hogy „ Csííígásiné, jó szeretőm...(csatlakozás)
Ö: – Képzeljék el, én a múltkor, azt hiszem, elszalasztottam egy lehetőséget.
Többen: – Gyerünk, öregem, ki vele! Vén Kaszás, szólaljon meg!
Ö: – Álltam a falnál, és az egyik – szerintem egészen jó – csaj végig dülöngélt, és a kezét nyomkodta a falnak. Én is a kezemmel támaszkodtam. Egyszer csak úgy dőlt, hogy éppen a kezemre rakta volna a kezét, én pedig... hát, reflexszerűen elhúztam.
K: – Bazmeg! De hülye vagy!
Zs: – Szerinted nem véletlenül csinálta?
Ö: – Nem, úgy nézett ki, mintha direkt meg akarta volna érinteni a kezem.
K: – És fölállt a faszod?
Ö: – Nem, nem állt föl.
Cs: – Hát kérem... Kéne egy csaj.
Ö: – Pedig most nem is lapos a hangulat.
Cs: – Nem baj.
K: – Hát tudják... Azért mi egyértelműen a kisebbség vagyunk.
Cs: – Mindenkinek van nője, vagy muksója, még a Süvinek is.
S: – És láttad, milyen büszke volt, amikor odaköszönt?
Zs: – De ami a Süvi segge helyén van... Az egy erőmű!
S: – Erőmű! Ez jó!
Cs: – És tudják, mi a rossz? Hogy már nem bírnék öngyilkos se lenni. És mindig félek valamitől, hogy valami súlyos csapás ér, vagy impotens leszek, vagy rákos.
Zs: – Halálfélelem helyett életfélelem.
Cs: – Köszönöm szépen. Tökéletes a megfogalmazás. PIF-PUF-KECSAP!
Ö: – Karesz, mi van azzal a nőszeméllyel, akit a múltkor mondott?
Cs: – Na, tényleg. Megkefélte?
K: – Persze. Többször is. Rajta kívül még hárommal pettingeltem.
Cs: – Tehát megszívtad. Nézzünk vele szembe.
K: – Én ezt így nem állítanám, hogy megszívtam. Voltunk hát ugye... mozikában, kacarásztunk...
S: – Mit néztek meg?
K: – Áá! Ilyen tipikus hollywoodi posvány. Gyépé volt az egész.
Cs: – Ő persze élvezte.
K: – Kicsattant.
Zs: – Maga meg úgy tett, mint aki...
K: – Mit csinálhattam volna?
S: – Legalább összedörgölődzött vele?
K: – Faszt. Ez egy frigid, aszexuális picsa.
Ö: – Fád.
S: – Pikírt.
Zs: – Kekk.
S: – Ilyen szó nincs, hogy kekk, Zsír.
Zs: – De van. Abból jön, hogy kekec.
Cs: – Most aztán ki lettünk segítve.
S: – Ó, igen, így már én is tudom.
K: – Na, és visszafelé – de ez a nagy számok törvénye alapján lehetetlen – találkoztam apámmal, az isten verje meg.
Ö: – Ezt így félre-mondtad. Mint a darabokban: „Isten nyugosztalja.”
S: – (affektál) Ez most nem tartozik ide.
K: – Na igen, a fasz, praktikus apám ott állt...
Cs: – Karesz, csinálnak még fingóversenyt a szüleid éjjelente?
K: – Jaj, Csigássy, nem tudom. Nem foglalkozom tetvek életével.
Zs: – Hahaha. Képzeljék, a múltkor a Karesszal elmentem Simánszkyhoz, de csak a bátyja volt otthon, én meg kérdeztem, hogy „Hová mentek?”. A válasz az volt, hogy „Elmentek Daciával, nem tudni, merre”. Karesz meg erősen elkezdett gesztikulálni, hogy „Dacia nem egy személy”. A bátynak persze teljesen elsötétedett a homloka, én pedig majdnem összepisáltam magam a röhögéstől.
Cs: – Képzeljék, múltkor volt egy film a tv-ben, amiben... nem, egy dokumentumfilm volt..., ami arról szólt, hogy majmok kezébe adtak ecsetet meg festéket, és odaraktak eléjük egy vásznat, hogy fessenek rá. A majmok pedig összevissza ilyen csíkokat festettek, meg maszatoltak. Eztán a képeket elvitték egy kiállításra, összecsődítették a legbefolyásosabb kritikusokat. Ezután elkezdődött egy pezsgős parti, és a sok sznob mocsadék egyfolytába magyarázta, hogy „igen, itt, ez a sárga, a sötét dominanciájával szemben micsoda kontrasztot fejez ki”, meg ilyenek (úgy adták elő az egészet, hogy ismeretlen afrikai festőkről van szó). Amíg ment ez a protokollparti, addig a képernyő másik részében a majmokat mutatták, ahogy ott pamacsoltak, meg hülyéskedtek. Ekkora égést, bazmeg! Aztán felhívták a múzeumigazgatót, és felfedték, úgymond, az igazságot; az igazgató kurva pipa lett, hogy így átvágták. De ilyen megszégyenülés után nem is csoda.
K: – Ez... piramidális.
Cs: – Igen, bazmeg, és ez mindig a 3Sat-ról jön. A legintellektuálisabb adó. Az egyetlen normális adó.
K: – Jó, hát én nem vagyok olyan szakavatott hold-tv területén, mint barátunk, hogy ilyeneket állítsak.
Cs: – Tudod mire jöttem rá viszont? Hogy az amerikai filmeket, és egyáltalán, az amerikai kultúrát Európában be kéne tiltani.
Zs: – Mondod te, aki Coca-Cola-mérgezésben fog meghalni.
Cs: – Akkor is. Minden mást... a filmeket legalább.
K: – Na jó, akkor ez most sül egy óráig legalább.
(újra a szobában)
Zs: – A Levi nem is jön ma?
K: – Én szóltam neki telefonon... Teljesen a szokásos, húzta-nyúzta, mint a rétestésztát. „Hát, ööö... nemmmtudom, mert itt vannak ilyen... csalááádi programok...” De ezt is, mire kihúztam belőle... Mondtam neki, hogy most az Öreg is biztosan jön, azt hittem, ez rá is ösztökélő hatással lesz... „Na éés akkor most mi van?”
S: – De nem mondott se igent, se nemet.
K: – Természetesen nem. A kérdés nyitva maradt. Arany közép.
S: – A magyar Horác. (csöngetés)
K: – Bazmeg, Leves!
Zs: – Na, mégis!
Cs: – A Leves, ahogy, mármint amilyen pozitúrában telefonál, az fantasztikus. Mint egy milliomos, hátratámaszkodik a szekrénynek, felhúzza az egyik lábát, már csak két nőt kell odaképzelni, hogy szopják a faszát.
(érkezés, beengedés)
Cs: – Há’ jó estét kívánok!
L: – Jó estét! (Pif-Puf-Kecsap-ok)
S: – Adjon isten, Jézusunk, Jézusunk!
L-S: – PIF-PUF-KECSAPö!
Zs: – Na, milyen volt a családi program?
K: – „Ettek-ittak-mulattak, magyar nótát húzattak!”
L: – Nagyon kellemes volt. Voltak torták, meg minden ilyen lópikula.
Cs: – Leves, hozott új művet?
L: – Hátööö... nem.
Cs: – Bassza meg.
K: – Bammeg!
Zs: – Bae!
S: – Vazek!
Ö: – Zsír, neked volt egy műved, amiben Vazek volt a főhős. Nincs az meg valahol?
Zs: – Nincsen, azt hiszem az elkallódott.
Ö: – Kár, azt hiszem, nekem az tetszett. Leves, az Editnél vannak a legújabb Nemezsgáz-számok.
L: – Ja, akkor jó.
K: – Tényleg, Leves, mikor megyünk hozzád zenélni?
L: – Hátöö... majd. Ha lesz majd kavaróó, meg egyebek.
Cs: – Leves, van már csaja?
K: – Leves a kérdések özönében.
L: (pajkosan) – Nincsen. (Leves lehelyezkedik lótuszülésbe)
S: – Állj! Ki volt ez?
Ö: – Én.
S: – Figyelj, ez... nem, ilyen büdös nincsen! Hogy lehet ilyen odaégett, ocsmány, több napig tartogatott oroszpezsgőt fingani?
Ö: – Azt hittem szabadság van.
S: – Az van, de ez valami megalázóan büdös.
K: – Demoralizáló.
S: (poénkodik) – Valahol... Valahol..., mint egy attitűd bizonyos része, a fing...
Zs: – Öreg, máskor jelentsd be.
Cs: – Meséltem már skacok azt, amikor még Veszprémben első osztályba jártam, egy kislány, úgy hívták, hogy Kulcsár Mónika, de mi csak Bűzbombának neveztük, felállt, hogy „Tanító néni, tanító néni, pisilni kell!”. „Jól van, kislányom, menjél ki.” De nem ment ki, csak letolta a bugyiját, és psss.
K: – Érdekes, nálunk is volt általánosban egy kislány, akit valahogy így hívtunk, mert állandóan fingott.
S: – Nálunk csak egy puszilógép volt. Mi menekültünk előle, és ő akit elért, azt megpuszilta.
(Leves térdét csapkodva röhög)
Cs: – Állj! Fontos kérdés! Van valakinek új műve?
K: – Van, de kurva szar.
Zs: – Öregem, neked?
Ö: – Nincs, sajnos.
Zs: – Te, aki engem biztattál, hogy vegyünk fel a pennát?
Ö: – Sajnálom.
Zs: – Öreg, szeretnék tőled egyszer valami olyat hallani, amitől kettéreped a fal és kitörnek az üvegek. Te azt mondtad, benned minden belül zajlik, el is tudom képzelni. Ha az egyszer kiugrik, bődületes lesz, nemde?
Ö: – Jó, hát... Megpróbálom.
Cs: – Na, halljuk a művet... (Karesz felolvassa, mellékvágányokkal, mentgetőzésekkel)
Cs: – Ez tényleg nagyon béna. Ne is vesztegessük rá a szót többet.
S: – Más kérdés, hogy úgy ültél, amikor olvastad, mint egy tv-bemondó.
Zs: – Lőrincz Gabriella.
Cs: – Az tényleg csodálatos nő, de ezek az újak, akiknek a színét sem láttam addig, a selejt kurva mindenit, hogy nem tanították őket meg írni, olvasni, beszélni tisztességesen. Az apám múltkor egy órát röhögött, mikor az egyik hülye bemondónő azt olvasta, hogy „kitüntették az V. kerületi postarablókat”. Az apámat egyébként eddig szinte soha nem láttam röhögni.
S: – Melyik az a bemondó, akinek kifolyik a szeme a halántékára, olyan távol van?
Zs: – Ja! Aaa... Sugár Ágnes.
S: – Vannak tényleg olyan emberek, akiknek a fejük két végén található a szemük, mint például Rácz Bandó, és vannak, akik szinte küklopszok, mert az orruknál összeér a két szemük, mint Varga Gábor.
Cs: – Így nem is tudnak egymás szemébe nézni.
K: – Én megbasznám a Sugár Ágit.
Zs: – Te kit nem? Én viszont egyáltalán nem. Szét van az már szakadva szinte.
K: – A szamárlétrán úgy mászott, hogy mászták.
S: – Emlékeztek még a Lőrincz Gabriellára a Z’Zi Labor-klipben?
K: – „Óó! Honky tonk woman.” Jó kis magyaros cula.
S: – És nagyon szelíd meg kedves.
Zs: – És David Bowie-t is szereti. A „Life on Mars?”-t.
Cs: – Hű, bazmeg. „Sailors fighting in the dance hall...”
Ö: – Hát, azt hiszem, mi ebből kimaradunk. Szép időnk van mostanában, nemde?
S: – Igen, kedves. Én azért óvatosságból hoztam magammal egy esernyőt, sosem tudhatja az ember.
Ö: – Ne is mondd, csillagom, de például az unokámnak hiába mondom. Ő csak hajadonfőtt, lóg inge-gatyája...
Cs: – Figyeljenek már, he! Nem kéne kinézni a Náplás-tóhoz, meg az Aschu-mezőre? Nézni, kérem, hogy zöldellenek a fák, hallgatni a madarakat.
K: – Biciklivel?
Cs: – Azzal most ne. A Csiga-autó egyébként a PIF rendelkezésre áll.
K: – Kérem, ez megtisztelő. De vigyünk Colát is.
Cs: – Én hozok banánt.
Zs : – Ez kurva jó. De akkor mutassa meg, hol törte el a nyakcsigolyáját az a Diszi nevű gyerek, jó, Csigássy?
Cs: – Jó, majd megmutatom. Kérem, higgyék el, ez az egyetlen orvosság a depresszió ellen, ha kimegy az ember a ligetbe, vagy a mezőre, és nézi, hogy a fák ágai között hogyan süt át a nap.
Zs: – Feltéve, ha nem akkor jön egy népes család: nagymama az unokáival.
Cs: – Ne is mondd, a kurva életbe! Ezért kell biciklivel menni, hogy gyorsan találj egy másik helyet. Meg mondjuk kurva kellemesen el is fárad az ember, ha kiteper.
Ö: – Én... Én nem tudok jönni.
Mindenki: – Miért? Mi van már megint? Egyszer sem tudsz ráérni?
Ö: – Nem, mert megyünk a telekre.
K: – És akkor nincs apelláta... Prompt... Gyerünk dolgozni!
S: – Hát igen.
K: – Na akkor azért itt elválik a szar a májtól.
S: – Az el. És ne keverd össze a szezont a faszommal.
Zs: – Épp testben épphogy élek.
L: – Ha nem vagyok Windischgrätz...
K: – Nem, ez az Öreg apja, ez kegyetlen. Karantén.
S: – Pedagóg-demagóg.
Ö: – Na azért ne...
Cs: – Öreg, mit mondott az apád a germós pizsamádra?
Ö: – Te is pontosan tudod.
Cs: – Nem pontosan. Első kézből szeretném hallani.
Zs: – Na, gyerünk, én sem hallottam még.
Ö: – „Fiam, a pizsamád kemény a gecitől.”
Zs: – Aljas módon rántotta le a vizes lepedőt.
Ö: – Nem, szerintem nem. Ez ilyen férfi a férfival összekacsintás volt, hogy azért nem véletlenül került az oda.
K: – Úristen... Hát Öreg azért...
Cs: – (előad) Kérem szépen... hideg-engedékeny családmodell, hideg-korlátozó családmodell.
K: – Haha. Ranschburger Jenő.
Zs: – Ranschburg.
Cs: – Igen, csak amikor Cinkotán mentünk ezzel a hülye Karesszal, és éppen jött szembe a Ranschburg Jenő az unokájával kézen fogva, a Kari pedig így széttárta a karját, és elkezdett kiabálni, hogy „Ranschburger Jenő”. A Ranschburger arcára persze teljesen kiült a rémület, és gyorsan elrángatta a gyereket onnan. Ha-ha!
Zs: – És arra emlékeztek, amikor a veresi tónál voltunk, és odajöttek ukrán kamionosok, hogy szexújságokat adjanak el. Nem vettünk, de megengedték, hogy belenézzünk, és a Karcsi, míg néztük a lapokat, felszólt ilyen biztató tekintettel, hogy „Kákájá Pína!”.
L: – Meg a felvételi beszélgetésnél: „Szeretem, ha a tanár és a diák közt megvan a megfelelő epilógus...” (senki sem figyel rá, hangzavar)
K: – Na, Öreg... azért szerintem lázadjál fel. Szóval éjszaka fojtsd meg, vagy ha parancsolgat, menj neki, és verd meg, vagy én nem tudom.
Ö: – Miért? Mert mennem kell a telekre? Most még van is kedvem hozzá.
S: – Nem azért, te szerencsétlen. Úgy bánik veled, mint a század elején a cselédekkel. Teljes lelki terror alatt tart, amit te is meséltél, meg mi is láttunk. Nem azért, mert ki kell menned a telekre, jó hogy.
Cs: – Tudjátok, mire gondoltam? Ha felszállna a 74-es trolira a Fehér Anikó, jó lenne odamenni hozzá, és jól hasba rúgni. Hármast adtál a Dénes Gyurinak? Nesze!
Zs: – Az egy ekkora szemét volt az a nő?
Cs: – Az egy rohadék volt. Gyomorgörccsel jártam az ÉNEK órára.
Zs: – A Gyuri miért kapott hármast?
Cs: – Nem tudom már, de arra emlékszem, hogy valami nagyon nagy szemétség volt. Egyébként a Dénesékhez többé nem teszem be a lábam.
Zs: – Na ezt még ebben a hónapban nem is mondtad.
Cs: – Igen, de ez most komoly. Felmentem hozzájuk, és az asztalon kilenc, azaz kilenc darab távirányító feküdt az elektronikákhoz. De ez csak a Gerät, és ott van még az Amiga. Szóval ez eddig még kurva jó, de már amikor ülök bent a szobában, és éppen le vagyok nyűgözve az Amiga grafikájától, akkor bejön a bátyja, és a parkettáról elkezdi szedegetni a bolyhokat. Az jutott eszembe, hogy ez egy nyugdíjas. És a Zénó is ilyen lesz éveken belül.
K: – Csak nehogy azt higgyék, hogy a Gyuszó nem ugyanezt mondja. Szidja a Csigát egy órán keresztül, meg hogy többet nem hajlandó a Csigával érintkezni. De amikor találkoznak újra, csak egymással beszélnek.
S: – Megszűnik a külvilág számukra.
K: – Persze, a két kábeltévé-uralkodó, meg mindketten a németajkú kultúrát emelik piedesztálra. Kartell.
Cs: – Tudják, hogy van az hollandul, hogy karosszék?
Ö: – Tei-hankel. (Csiga által többször is hangoztatott, létező holland szó)
S: – Shareiakh.
Cs: – Nem. (megmondja)
S: – Ördögöd van! Én is pont ezt akartam mondani.
Zs: – A Ranschburgerről jut eszembe...
K: – Zsír, a Ranschburgerről fél órája volt szó.
Cs: – 30 centivel a föld fölött, Zsíroskám.
Zs: – Jól van, bazmeg, lecsengett bennem és kész. Eszembe jutott erről egy történet és kész.
Cs: – Na mondjad.
Zs: – A Misellel mentünk a folyosón, mindig együtt megyünk, csak most valamiért idegesített, és mondtam neki, hogy „jaj, Misel, olyan vagy, mint egy pióca”. Aztán már meg is bántam, ő meg rámvigyorgott, előredőlt, és azt mondta: „Pióca János”. És ahányszor egy picikét már idegesít, mindig elmosolyodik, hogy „Na? Pióca János?”.
K: – Misel, az hihetetlen. Ilyen még egy nincsen.
Cs: – Tudom, bazmeg, a Gyuri mesélte, hogy állt a lépcsőnél, és azt hitte, hogy a Zsír beszél, megfordult, és látta, hogy a Misel az, és kurva ideges lett.
Zs: – Jó, hát azért én is átveszek tőle egy jópár dolgot. Az apja köszönését például, meg sokat is mesél. Mindig együtt vagyunk, az a baj. Egyébként titeket szinte hihetetlenül tisztel.
Cs: – Misel lehet, hogy négyfelé fog szakadni.
K: – Miért, az tök jó.
Zs: – Nem, egyébként nagyon kreatív, meg minden. egy csomó becenevet például ő talált ki tanárokra és diákokra is, amit általánosan használnak. És mindenben veszi a lapot, ezért van egy csomó minden olyan közös dolgunk, amit csak mi értünk meg. Például mondtam neki, hogy kurvára idegesít az, amikor egy tanár azt mondja, hogy tíz perc, mert mindig azt hiszem, hogy Riesz Bence (Zsír igazi neve). Ezek után mindig úgy kérdezte az időt, hogy „hány Riesz van még?”. És ha azt mondtam, 2, akkor az húsz perc.
L: (térdét csapkodva röhög) – Hát ez micsoda hülyeség!
Cs: – Öregem! És micsoda nője van!
K: – Hajaj! Irigy vagyok teljesen.
Zs: – Megmondanám, hogy az egy végtelenül sötét, vidéki fejű liba. Azon kívül mosóteknő-nagyságú valaga van. Kihasználja és szétzilálja szegény Miselt teljesen.
Cs: – Nem baj, én úgy megbasznám, hogy az valami borzasztó.
K: – Bármelyik pillanatban.
Cs: – De minekünk sosem lesz nőnk.
K: – Ja. Öregem, maga mit szól ehhez?
Ö: – Igen... Vagyis nem. Egy cipőben járunk.
Cs: – És tudod mi a borzasztó? Az, hogy múltkor is odajött hozzám anyám egyik barátnője, valami hülye vén kurva, hogy „neked nincs barátnőd?”. „Miért?” „Hát az olyan fontos! A legszebb fiatal éveidet tékozlod el.” Én meg gondoltam, hogy akkor most mit csináljak. Húzzam fel magam a kerítésvasra, ha?
Zs: – Ha. Pontosan ugyanezt mondta nekem is anyám egyik barátnője. De mi közük van hozzá? És honnan tudják?
Cs: – Az anyád elmondja nekik. Egyértelmű. Egyébként is a pofádra van írva.
Zs: – Ja. Tényleg. Erre nem is gondoltam. „Jaj, ez már olyan, mintha járnánk!”
Cs: – Ez micsoda?
Zs: – Ezt mondta nekem egy nő. Haza akartam kísérni, és ekkor azt mondta, hogy „Jaj, ez már olyan, mintha járnánk!”.
Cs: – Na kérem, bátran kijelenthetem, hogy ennél nagyobb csődtömeget, mint a PIF, nem láttam.
S: – Egy a szerencséje a PIF-tagoknak. Hogy együtt vannak.
Cs: – Ez az, bazmeg! Mint egy levezetőszelep! Én már valószínűleg egy roncs lennék, ha nem lenne a PIF.
K: – Na ne túlozzunk.
Cs: – Nem túlzok. Ez az igazság. (fingik)
S: – Ez ilyen egyszerű, proletár-őszinteségű, becsomagolható volt.
Ö: – Kicsit lekonyult.
S: – Ismerik azt a típust, ami ilyen pontszerű, és ottmarad? Azt a farpofák folyamatos mozgatásával lehet kiegyenlíteni.
K: – Áá! Tejtől lehet ilyet!
S: – Nem. A tejtől ilyen rohadt fájós, odaégettet lehet csak.
Zs: – Igen, és így zizeg meg mozog, balról jobbra előtte.
S: – Az nem az. Azután már megérkezik a szar.
K: – Vaskos tévedés, Simánszky. Ezt teljesen cáfolom. Attól még nyugodtan lehet.
L: – Én a paplan alá szoktam, onnan lehet szagolgatni.
Cs: – „Gyümölcslopás előtt szard ki magad!”
Zs: – Ezt ma már elmesélte.
Cs: – Igen? Nem emlékszem. Amnéziás vagyok. De tudják, mi rémes még? Mikor egy csajt látogat meg az ember, és ott azért visszafogja magát. És aztán mindig így a kertek alatt meg kihalt utcákon jöttem végig, és egyfolytában: Böff! Putt! Anyád!
Zs: – Mondja el azt, amikor leült!
Cs: – Ja igen. Jöttem haza a Tóth Zsuzsiéktól meg a Tetééktől, és egyszer csak nem bírtam tovább, és leültem az egyik panelház tövébe, és putt... putt... putt... Szünet nélkül.
Zs: – Múltkor iszonyú módon rámjött a fosás, de ahelyett, hogy összegörnyedtem volna, elkezdtem sietni, és úgy mozogtam, mint egy robotember, és nagyon merev mozdulatokkal toltam félre az embereket, mire aztán beértem egy budira, és CÁKK!
(óriási hahota) („Cákk! Ez elementáris! Jajajaj! Cákkoltam egyet!”) (Leves felborul és a földön gurulva-krákogva röhög)
Cs: – Ilyen után én mindig le szoktam fürdeni!
S: – Le is kell.
Cs: – Én naponta kétszer fürdöm.
K: – Én hetente egyszer.
Cs: – Ne hülyéskedj! Akkor azt megéreznénk! A pofád az büdös, mit tagadjuk.
K: – Komolyan. Csigássy, a pofám büdössége pedig szigorúan idegi alapon van. Ha egy jó csaj közelében vagyok, és tök bénán viselkedem, akkor sokkal büdösebb a pofám. Lehet, ha több önbizalmam lenne, nem lenne olyan büdös.
Cs: – Egyébként fürdés után, mikor tiszta vagy, lehet olyat fingani, aminek teljesen csatornaszaga van.
Zs: – Fürdőkád-blues.
Cs: – Nem, mondom, hogy fürdés után.
Zs: – Te, Sima, a Balázsék akarnak egy fingkalauzt csinálni. Azt mondják, hogy te is írj bele egy fejezetet.
S: – Oké. Én a csajok fingásáról akarok írni. Mondja meg a Balázséknak.
Cs: – Orsi, amikor a szekrénybe, mi?
S: – Ja. És tök vörös volt a feje utána.
Cs: – Simánszky, a szalagavató táncpróbán történtekért, engedje meg, hogy ennyi idő múlva is gratuláljak. Pif-Puf-Kecsap.
Zs: – Miért, mi történt?
K: – Piramidális. Éppen esni kezdett a hó, és Simánszky, jómagam, meg még egy páran, elkezdtük bámulni a próba alatt. Az Orsi meg végig irányított, ugye, befolyásos körökben mozog, meg jó nő, ezért azt hitte, hogy övé az irányító szerep, így utasítgatott, hogy „Te most akkor ideállsz! Te akkor meg fogd be a szád, jó... stb.”, végig így, és Simánszky barátunk ezt megsokallva gyúrt egy hógolyót az ablakpárkányról és odavágta. Tíz centivel Orsolya fejétől vágódott be a táblába. Erre az kirohant bömbölni.
Zs: – Ez tényleg fantasztikus!
Cs: – Na hallják!
Ö: – Hogy volt!
Cs: – Tényleg, Sima, mi van a Prágival?
S: – Semmi.
K: – Naa. Nagyon bazsalyog.
S: – Mondom hogy semmi. Régen dumáltam vele.
Ö: – Mikor?
S: – Egyszer ettünk egy pizzát.
Ö: – Ez meglehetősen prózai.
S: – Nem tudom. És Jason Donovant szereti. Csitri.
Zs: – Az most mindegy, de magát is szereti.
S: – Ez nem igaz. Sajnos nem.
Zs: – Ön nagyon passzív.
S: – Jó, de akkor most ne fejelj belém.
Cs: – És maga, Zsír?
S: – Naa?
Ö: – Bújjál hozzám, kedves Böbe?
K: – Micsoda?
Ö: – Amikor egyszer énekeltük a Csigásinét, a „te szép kislány” helyett mindenkinek kellett mondania egy nevet, hogy „te szép...”. És a Zsírnál ilyen nagy csend, somolygás: „Böbe”. És utána egy kurva nagy röhögés, és senki sem tudta, hogy miről van szó. Na, Zsírka?
Zs: – Hát, szóval, izé... Úgy néz ki, hogy talán valami összejön. Jövő héten találkozunk, én mindent feltettem egy lapra.
Ö: – De azért ennek voltak előzményei, nem?
Zs: – Igen, hogyne. A szalagavatón leültünk sörözni. Ott volt az Erdélyarc is. Én pedig kurva depressziós voltam. Böbe ezt nagyon hamar megérezte, és kérdezősködni kezdett, de ilyen... kurva cuki módon, egyáltalán nem dzsigolósan, hogy „mi a baj?”. Én pedig mondtam, hogy a fasz szüleim, pedig ilyesmiről nem nagyon szoktam beszélni. Most is azért elég sablon dumát nyomtam le, kerültem a konkrét dolgokat meg a részleteket. Ő meg hozzámbújt, az ölembe ült, puszilgatott, képzeljék, én meg meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyen reakciót vártam, meg nem is azért mondtam. De rohadt jó volt, és ahogy lenéztem rá profilból, tiszta kis madár-orra volt, azt hittem, hogy beleharapok. Mondtam neki, hogy teljesen madár-orra van, és hogy ez milyen jó. Meg azt hiszem azt is mondtam, hogy David Bowie-nak is ilyen madár-orra van. „Nehogy már” – mondta. „De, bizony – mondtam –, de ez kurva jó.” És akkor így megfogta az orrát. „Kismadár!” – mondta, és elvigyorodott. Aztán így nekinyomta az orrát az arcomnak, én meg simogattam a haját, ekkor a vállamra dőlt.
L: – Na tessék.
K: – A szemét.
S: – Hát én... azt hiszem, erre nem tudok mit mondani.
Zs: – Igen, csodálkozom is, hogy nem szóltatok közbe.
Cs: – A kurva életbe, hogy mindenkinek sikerül, csak én vagyok ilyen szerencsétlen! Ez már nem igaz! Soha nem találok egy ilyen nőt ebbe a mocskos, kibaszott életbe! Gratulálok, Zsír, tudtam, hogy magának meg a Simának lesz csaja először.
S: – Mi?!
Zs:– Nem... hidd el, hogy nem. Ez még nem egy lejátszott menet. Mindig elcsúszik az egész valami paraszthajszálon.
Cs: – A faszt!
Zs: – De, higgye csak el!
Cs: – Milyen szar ez az ágy, bazmeg, állandóan szétmegy.
K: – Ez tudja melyik?
Cs: – Melyik... mi? Ja... Karikám!
Ö: – Miről van szó?
K: – Ez az az ágy, amit még a régi lakásunkból hoztunk. És én, amikor túrtam az orromat, mindig odaragasztottam az aljára, de kiskoromtól kezdve. És amikor el kellett szállítani a bútorokat, ezt felfordították, és ott volt rajta egy csomó régi maradvány, amit azért le tudtam röcögtetni.
Zs: – De ez felismerhető volt?
K: – Számomra igen. Mások számára nem hiszem, vagy csak lehet, hogy nem szóltak.
Cs: – Felfordul a belem.
Zs: – Karesz, nálad gusztustalanabb embert nem ismerek.
S: – Én az oroszlán szája óta nem csodálkozom semmin.
Cs: – Nem értem én sem, mi jó van abban, hogy valaki a trónszéken lévő faragott oroszlán szájába berakja.
K: – Jaj ne. Egy kiskamasz fantáziaélete. Nem értem ezt a problémázást. Ilyet mindenki csinál.
Cs: – A faszt.
K: – Már hogyne!
Cs: – Jól van már! Képzeljék, múltkor volt a tv-ben egy műsor, egy ilyen korszerű diliházat mutattak be. Egy prof. magyarázott, hogy milyen nagy előnyeik vannak, és hogy milyen jól fel vannak szerelve, meg hogy ők nem is alkalmaznak elektrosokkot. „Nincs elektrosokk, kérem!” Aztán bementek az egyik kórterembe, a riporterek is, meg a professzor is, odamentek egy teljesen magába roskadt nőhöz, hogy „Na, hogy érzi magát, kedves – mittudomén – Kovácsné?”. A nő felnéz, bambul a semmibe: „Úgy érzem magam, mint Josef K a Kastélyban.” Aztán visszabillent a feje, és nézett maga elé.
Zs: – Azt a mindenit! És az ilyen jó nőket bezárják!
Cs: – Ilyen hatása van Kafkának!
S: – A Ranschburger nem volt mostanában a tv-ben?
K: – Hülye, dehogy! Tudjátok, kit néznék meg most szívesen? Az Öveges professzort.
Cs: – Az egy marha nagy pofa.
S: – Az tényleg frenetikus. „Szólok neki, hogy HEKI, és nem jön ki a Heki. Most odahajolok, és kiabálok, hogy HE-KI! És kijön a Heki!”
K: – De volt hozzá egy ábra, krétával rajzolva, egy kapcsolási rajz, vagy nem tudom mi, és oda volt írva a fogyasztóhoz, hogy HEKI!
Zs: – De azért mondjuk a Szentágothai sem semmi!
S: – Haha. „Fertőzésnek semmi esélye!” És turkál az agyban a gumikesztyűs kezével, majd utána megigazítja a szemüvegét.
Cs: – Ja.
Ö: – Ja. (Leves böfög halkan egy 6 másodperceset, a végén fölfigyelnek, elismerés)
K: – Kéne egy csaj.
Cs: – Kéne bizony.
Zs: – Karesz, ne pattogtasd már a lábadat!
S: – Téged ezzel vallatni lehet.
Zs: – Pontosan.
S: – Meg amikor a tű belemegy a bőrbe...
Zs: – HAGYD ABBA, DE AZONNAL! Pontosan tudod, hogy erre mi a reakcióm, ne csináld, ne provokáld, kurva szar.
Cs: – Be kéne venni a Zsoltot a PIF-be.
Zs: – Aztán mi a fasznak?
Cs: – Hát csak úgy.
K: – Hogy mesélje el, hogy baszott a Beával. Részletezze ki.
Cs: – Önök így átlátnak rajtam? Az istenit! Ez valami borzasztó, hogy ennyire kiismerhetővé váltam.
K: – Bizony, Csigássy! Átlátunk a szitán!
Zs: – Engem mondjuk ez a történet cseppet sem érdekelne.
Cs: – Engem kurvára. Én nagyon megnyomnám a Beát.
Zs: – Én nem.
S: – Én igen.
K: – Egyértelműen.
S: – Kasza?
Ö: – Ö. Igen.
Cs: – Figyeljenek, én már rájöttem, hogy teljesen idegbeteg vagyok. A Zsír volt fent, és csodálkozott, hogy nekem, amikor elmegyek a lakásból, előtte háromszor rá kell néznem a tv-re, mielőtt kikapcsolom. Azonkívül csak ötre vagy tízre végződő időpontban mehetek el otthonról.
Ö: – Mert különben mi történik?
Cs: – Tragédia.
S: (affektál) – Tragedy.
Cs: – Ja.
K: – Srácok, van egy jó hírem.
S: – Igen?
K: – Elkészült a görhöny.
(megérkeznek a szobába, Karcsi a tepsivel, élvezkedés)
Zs: – Hát, azt hiszem, ez fejedelmi.
K: – Akinek kell, ugye... fokhagyma, tejföl.
Cs: – Karikám, maga kitűnő házigazda.
K: – Hát... köszönöm szépen... Köszönöm.
Zs: – Szerintem akkor üljünk is le. (a földön körülülik a tepsit)
K: – Na, akkor először keresztbe, aztán hosszába.
S: – Enyém ez a szélső.
Cs: – Jut mindenkinek. Nyugodjál már le, hülye.
S: – Vagy te. Maradsz mindörökre.
K: – (lecsap egy adag görhönyt egy tányérra) Ne! Egyé’! Száradna rá a bőr a pofádra!
S: – „Milyen szép színe van kendnek! Szép sárga! Érti, mire gondolok?”
Cs: – Hmm. Ilyen jót még nem ettem.
Zs: – Igen, ez pazarul sikeredett.
L: – Ja! Finom!
Cs: – Vidd odébb a zoknidat!
K: – Bocsánat, hogy létezem.
Cs: – Azt hiszem, ennél jobbat el sem tudok képzelni, mint a kurva jó baráti társaságban, jó melegben, ilyen csodás kajákat zabálni!
S: – Már csak egy valami hiányzik.
Zs: – De az nagyon.
S: – Zsír, te tiszta csitri pózban ülsz most.
Zs: – Már hogy?
Ö: – Hát ahogy így szendén magad alá húzod a lábadat.
Cs: – És a csitris pózhoz egy szőrös mellkas tartozik.
S: – Ha Zsír lány lenne, egy éves korában menstruált volna.
Zs: – Ez nincs összefüggésben semmiképpen. Ez azért van, mert sötét fajta vagyok, és sötét színű a szőrzetem.
Cs: – Emlékeztek, amikor a Szityinének elkezdett zenélni óra közben a kvarcórája? És nem tudta leállítani. Aztán bezárta a táskájába, hogy ne hallatsszon. Az állat!
Zs: – A hülye humán. Egy villanyt nem tud felkapcsolni.
S: – Azzal dicsekedett egyszer, hogy őtőle milyen távol áll a matematika. Azt még tudja, hogy 2x2 az 4, de tovább már biztos problémákba ütközne.
Cs: – „Egyébként, hogy vagytok?”
S: – És amikor a Horváth Tünde nem tudta megmondani, hogy hol van Mexikó? Afrikánál kereste. A Fogár nem is hitte el.
Ö: – Porszívó.
S: – Porszívó, de nagyon jó csaj.
Zs: – Mi az, hogy porszívó?
Ö: – Állandóan hangosan szívta az orrát, mikor beszívta a levegőt.
Cs: – És a Fikás megkérte a kezét! Ez egy borzadály!
Ö: – Az meg.
L: – És olyan is volt, hogy a Fikás hiányzott, és a Csigássy volt a hetes, és jelentette, hogy hiányzik Pusztavacsi Laci. (senki sem figyel rá, zaj) És a Jahoda teljesen kiakadt, hogy mi lenne, ha más úgy jelentene téged, hogy hiányzik Nagytarcsai Barna.
Cs: – Tudják, mi ez? (felkap egy lapos táskát, a melléhez szorítja, negédesen mosolyog) Na? Nem nehéz.
K: – Nem tudjuk.
Cs: – Csitri a buszmegállóban.
Ö: – Aha.
Zs: – Van benne valami.
S: – Takargatja a mellét.
Cs: – Mellyét.
Zs: – Elszorít valaki?
Cs: – Hülye vagy? Görhöny után? Kihányod a beledet!
Zs: – Nem fogom. És még sohasem sikerült.
K: – Na, gyerünk, a hóhért akasztják! (Zsír fújtat, széttárja a kezét, elszorítják, nem sikerül)
Cs: – Na látod, hogy nem megy.
S: – Viszont most teljesen Tőkés László volt az arckifejezése, Zsír.
K: – Abszolút.
Zs: – Nem akar valaki elszorítást?
S: – Engem, amikor elszorítottak, egy nagyon kis, manószerű embert láttam, aztán egyre távolodott, míg végre magamhoz tértem.
Zs: – Maga viszont nagyon félt, Karesz.
K: – Igen, de utána nagyon jó volt.
Cs: – Én egy egyre szűkülő csíkot láttam, utána meg kurvára zsibbadt minden tagom.
S: – És motyogott közben, meg csücsörített.
Cs: – Azt nem tudom. Arra nem emlékszem.
Ö: – Akkor legyen ez a hatásos záróakkord, mert én megyek haza.
Cs: – Micsoda?
Zs: – Mindig maga megy el elsőnek.
Ö: – Igen, mert én lakom a legmesszebb. El kell érnem a buszt.
K: – Az ilyen mindig elbassza a hangulatot.
Cs: – Várjon, ezt még elmondom. A minap utaztam a buszon, és felszállt a középső ajtónál egy nőszemély, és én nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy harmonikus volt. Egyszerűen áradt az arcáról is a harmónia, pedig nem voltak teljesen szabályosak a vonásai. És ehhez a kora őszi időjáráshoz harmonikusan volt öltözve, zöldes gatyában, meg homokszínű felsőrészben. Egyszerűen nem bírtam levenni a szememet róla. Nem érdekelt, hogy esetleg zavarja, egyfolytában bámultam.
K: – Biedermayer.
Cs: – Jól van, Karesz, neked kizárólag az a jó, hogy felszáll valaki miniszoknyában a nagy husával, a lógó sonkáival és lecsattan a műbőr ülésre. Nekem ez, a lelkemnek, úgymond, megnyugtató volt, hogy leült oldalra elém egy csodaszép lány, és én azt végig nézhettem, bassza meg.
Ö: – Na akkor én már tényleg megyek.
K: – Hová?
S: – Ne menjen már, Teri néni!
Zs: – Nem Teri néni, most tiszta Frank Zappa.
Cs: – Mi van, haver, te vagy itt a blues-kocsma?
Zs: – Na jó, engedjük el, mert már nagyon el van anyátlanodva!
K: – Na gyere! Kikísérlek!
S: – Akkor én is megyek.
K: – Mi van most? Csordaszellem? Miért mentek?
S: – Mert késő van, és a Kovács Gizi is már alszik.
Zs: – Hát akkor mi se maradjunk.
K: – A kurva életbe, milyen hamar vége lett megint az egésznek! És ha valaki elkezd hazamenni, akkor nincs megállás.
Cs: – (atyai) Zsír, vigyázz a létránál.
Zs: – OK, a szokott öreguras módszerrel.
S: – Na hát, azt hiszem, ez egy jó kis este volt azért.
Cs: – Én is amondó vagyok.
Zs: – Kinél lesz a következő?
K: – Hát nem tudom. Ez bizonytalan.
S: – Az ASCHU-mezőn.
Cs: – Tényleg, bazmeg, el is felejteném.
K: – Öreg, akkor maga szürke munkás...
Ö: – Hát igen.
S: – Sokat fog veszíteni, de hát c’est la vie.
K: – Kari, alszanak a szüleid?
K: – Nem tudom, nem is érdekel.
S: – Ha lehallatszik minden, akkor biztos nem.
Zs: – És a húgod?
K: – Nem tudom, menj be hozzá.
Cs: – „Elhanyagolt az apám, elhanyagolt az anyám, elhanyagolt a nagyapám, megdugom a húgom.”
Zs: – Ez Disznótor.
Cs: – Ja, ja.
K: – Hát ezek a körülmények rám is vonatkoznak, de én nem fogok ilyet csinálni.
Zs: – Erkölcsi okokból?
K: – Zsigeri okokból.
Cs: – Jaj, de szar hideg lesz kint. Hol a pulóverem?
Zs: – Karesz, itt lakik még a bolond nő, aki magában beszélt, és úgy fogadta a köszönésedet, hogy „Picsa!”?
K: – Hogyne lakna, Zsír. Nem változott itt semmi. Szoktam is találkozni vele.
Cs: – És a kék nő, Kari?
K: – Juj, ne is mondd.
Zs: – Ez már egy ilyen mítosz lett. A szépséges nő, aki kékben jár Zugló-szerte, és csak ti találkozhattatok vele.
Cs: – Hát igen. Köszönjük Karesz a vendéglátást, kurva jó volt. PIF-PUF-KECSAP!
K: – Siszlát, Leves. PIF-PUF-KECSAP!
Zs: – Igen, én is köszönöm, egy élmény volt. PIF-PUF-KECSAP!
K: – Kérem, jöjjenek máskor is. PIF-PUF-KECSAP!
PIF-PUF-KECSAP!
PIF-PUF-KECSAP!

(VÉGE)

Vissza a Maradék a pulinak elejére

Vissza a fő PIF– hez

Hányjál le, fejelj belém, kérjél tőlem szaltót ITT:
[email protected]